Elektronikai Technológia Tanszék honlapja
2016.06.13.
Elismerő dícséret a tanszék oktatójának
Apáczai Csere János-díjban részesült Dr. Szikora Béla, a tanszék egyetemi docense.

Apáczai Csere János-díjban részesült Dr. Szikora Béla, a tanszék egyetemi docense.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár Eötvös József-, Apáczai Csere János-, Szent-Györgyi Albert-, Brunszvik Teréz- és Németh László-díjakat adott át pedagógusnap alkalmából a Pesti Vigadóban.

Kiemelkedő hatású oktatási – nevelési munkájáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréseként járt a megtiszteltetés tanszékünk oktatójának, aki 1977 óta a tanszék kötelékeit erősíti. Szikora Béla kutatási területei között a vékonyréteg technológiák és a vállalatirányítási rendszerek állnak. Kiemelkedő oktatási tevékenységét és figyelmét az utóbbi időben a BME VIK Gazdaságinformatikus Mesterszak fejlesztésének szentelte.

A díjról röviden: Az Apáczai Csere János-díj az oktatási miniszter által adományozható egyik szakmai elismerés pedagógusok és főiskolai, egyetemi oktatók részére, kiemelkedő oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért.

A rendezvényen karunk oktatási dékánhelyettese, Dr. Tevesz Gábor kiemelkedő oktató-nevelő munkája, életpályája, a pedagógus élethivatás melletti elkötelezettsége elismeréseként Eötvös József-díjban részesült.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

         

 

Források: kormany.hu, Wikipedia.hu


Vissza a hírekhez



 
 H KSzCs PSzo V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293012345